Hírek

Események, hírek

AZ EPONA SPANYOL LOVAS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

felvételit hirdet a 2017/2018-as tanévre!

 

Ha szeretnél elmélyülni a spanyol lovas kultúrában, és a szakma legjobbjaitól kívánod elsajátítani a lovaglás rejtelmeit, jelentkezz nálunk! Várjuk a fényképes önéletrajzokat az epona@t-online.hu e-mail címre.

A felvételi vizsga IDŐPONTJA: 2017. ÁPRILIS 25. 10:00 óra.

FELVÉTELI KÖVETELMÉNY:

-16 és 22 éves kor között lehet hozzánk jelenkezni.

-Alapszintű lovas tudás (biztos idomító űlés, a lovat tudni kell támaszkodtatni, patanyom figurák ismerete)

Aki ezen az első rostán továbbjut, az a nyár folyamán részt vesz egy kéthetes gyakorlaton iskolánkban, mely idő alatt mi, illetve a jelentkezők is eldöntik, ez az amit valóban elvárnak, amire számítanak.

25 éves korig, valamint második szakképesítés esetén a képzés ingyenes. 2 év a lovász szak, majd erre ráépülésként a belovagló szak plusz egy év. A képzés nappali tagozatos.

A 3. évben a belovaglók részére lehetőség van a Testnevelési Egyetem lovas edzői szakára jelentkezni, ennek elvégzése (ez 3 félév) egyben a Magyar Lovassport Szövetségnél regisztrációs vizsgát is jelent. Tanulóinkat felvételi vizsga nélkül, amennyiben javasoljuk, a TF automatikusan felveszi, a gyakorlati képzés iskolánkban van, a TF-en heti egy alkalommal van elméleti oktatás (ez fizetős).

Tanulóink számára 20 magasan képzett mén áll rendelkezésére, a gyakorlati oktatást Borsó Ágnes és Borsó Dorottya végzik, spanyol edzőkkel kiegészítve. Az elméleti oktatásban a szakiskola és az egyetem is részt vesz.

Ménesünkben a tanulóknak lehetőség nyílik a magas szintű lovastudás megszerzése mellett a tenyésztésbe, lótartásba és fiatal lovak képzésében is gyakorlatot szerezni.

Tudásukat színvonalas bemutatókon kamatoztathatják, már tanuló éveik alatt.

Célunk, hogy hazánk lovaséletét jól képzett szakemberekkel gazdagítsuk, a lovaskultúránkat népszerűsítsük, és igényesen kiválasztott, világhírű ménesből származó vérvonalakkal a hazai lóállományt bővítsük.
Elérhetőségeink a felvételivel kapcsolatban:

Borsó Dorottya Vezetőedző : +36 30 985 74 70

Borsó Béla Ügyvezető : +36 30 943 72 40

Email: epona@t-online.hu

Facebookwww.facebook.com/EponaSpanyolLovasiskola

 

 


 

Ismét az Epona Spanyol Lovasiskolában Javier Ruiz !!!

Tavaly októberben iskolánk elsőként nyitotta meg kapuit, hogy előadásainkon túl napi munkánkba is betekintést nyerhessenek az érdeklődők. A Javier Ruiz által tartott kurzust akkor nagy siker övezte.Idén szeptemberben ismét szeretnénk mentorunk elméletét és edzésmódszereit hazánk lovasaihoz közelebb hozni,ám ezúttal nemcsak saját lovainkon demonstrálva, hanem egyrészt lovasként( saját lóval),másrészt nézőként is. Vendég lovasaink között szerepelnek Magyarország élvonalbeli díjlovasai is .

Javier Ruiz Garrido

- A Jerezi Királyi Spanyol Lovasiskolát alalpító Alvaro Domecq főbereitere
- A magasiskola autentikus nagymestere
- A Jerezi Királyi Spanyol Lovasiskolában tanult és évekig belovaglóként dolgozott ugyanitt, majd Alvaro Domecq magánistállójának egyik fő belovaglójaként folytatta pályafutását
- Többszörös spanyol bajnok a magasiskolai versenyszámban
- A díjlovas sportban is eredményesen versenyez nagydíj szinten
- 2008. óta az Epona Spanyol Lovasiskola állandó vendégtanára, bemutatóink rendszeres szereplője

Az edzések tematikája:

- kézen és nyereg alatti idomítás az Epona Spanyol Lovasiskola lovain ( alapoktól a magasiskoláig).
- vendég lovasaink személyre szabott edzése (általános gimnasztikától a kézen idomításig/ igény szerint)

Az kurzus időpontja és helyszíne:

2016. szeptember 13-16. között , kedd,szerda, csütörtök, pénteki napon 13 órai kezdettel kb 18 óráig az Epona szári lovardájában.

 

Javier Ruiz Edzőtábor

Program

 

Kedd


13:00        Epona lovak :
                                - M- szintű ló nyereg alatt
                                - kézen idomítás fiatal lóval 
14:00        Mészáros Imola- Albor XI:
                               - 7 éves P.R.E. mén( Epona tenyésztés)
                                - Free Horse Style-ban képzett
                                - klasszikusan idomítva L-M szint
15:00        Horváth Viktória - Primero:
                                - kisbéri félvér mén 
                                - M- szint , gimnasztika, ugrásváltás
16:00        Fellner Katalin- Bohém Báró:
                                - 8 éves kisbéri félvér herélt, lovasa az Epona tanulója
                               - L-M szint, vágtagimnasztika, ugrásváltás
17:00        Horváth Viktória : - Favory Falcon:
                               - lipicai herélt, fogatban is képeztt
                               -  L- szint, gimnasztika

Szerda

 
13:00        Fellner Katalin- Bohém Báró:
                               - 8 éves kisbéri félvér herélt, lovasa az Epona tanulója 
                               - L-M szint, vágtagimnasztika, ugrásváltás
14:00        Horváth Viktória - Primero:
                               -  kisbéri félvér mén 
                               -  M- szint , gimnasztika, ugrásváltás
15:00        Mészáros Imola- Albor XI:
                                - 7 éves P.R.E. mén( Epona tenyés)
                               - Free Horse Style-ban képzet
                                - klasszikusan idomítva L-M szint
16:00        Horváth Viktória - Favory Falcon:
                               lipicai herélt, fogatban is képeztt
                                L- szint, gimnasztika

17:00        Epona lovak

                               - M szinü ló nyereg alatt

                               - kézen idomítás fiatal lóval

Csütörtök 


13:00        Horváth Viktória - Primero: 
                                - kisbéri félvér mén 
                               - M- szint , gimnasztika, 
14:00        Bek Judit- Ivo:
                               - 11 éves P.R.E. mén 
                               -  L- szint, gimnasztika
15:00        Kerekes Ágnes- Say it right:

                - S- osztály
16:00        Dallos Zsófia- Central Casino Cantor:

                - nagydíj szint
17:00 Bodnár Robin Kadosa- His Royalty

                -S osztály,fiatal lovas

Péntek 


13:00        Horváth Viktória - Primero: 
                               - kisbéri félvér mén 
                               -M- szint , gimnasztika
14:00        Dallos Zsófia- Central Casino Cantor:

                 nagydíj szint
15:00 Kerekes Ágnes- Say it right:

                 S- osztály
16:00 Bodnár Robin Kadosa- His Royalty:

                                -S osztály,fiatal lovas
17:00 Epona lovak:
                                - S- szintű ló nyereg alatt
                                -  kézen idomítás

 

 Jelentkezni és érdeklődni az alábbi e-mail címen és telefonon lehet:

epona.spanyol.lovasiskola@gmail.com
Borsó Ágnes :06 30 9832 533
Borsó Dorottya:06 30 9857 470

Jelentkezési határidő szeptember 8 
(Fizetés a helyszínen, készpénzben )

Részvétel :

-nézőként : 7000 Ft/ nap 
- lovasként ( saját lóval / érvényes útlevéllel és oltásokkal, boxban,szalma alommal ): 25 000 Ft /nap.

 

 

 

Az Epona Spanyol Lovasiskola 2016-os programajánlata 


Ménes és edzéslátogatás:
Június 2-ától minden héten kedden és csütörtökön betekintést nyerhetnek az iskola tenyésztési munkájába. Szakmai vezetéssel megtekinthetik a 30 hektáros területünkön található kanca-és méncsikó telepet, valamint a fedezőméneket a lovardában a klasszikus lovaglás, továbbá a magasiskola elemeinek oktatása közben.
Kérjük, látogatásukat 1 héttel korábban jelezzék, részvételi díj 3000Ft+áfa/fő. Csoportos kedvezmény 10 fő felett 2000Ft+áfa/fő.

Gálaelőadások:

Előadások megrendelhetők.

Program: Tenyészállomány, fiatal lovak bemutatása; Klasszikus lovaglás speciális elemei: Quadrill, Pas de deux, Solo, Hosszúszáras munka, Magas iskola, Spanyol lépés, Karusszel…

Egyéb előadásokról érdeklődni a 06-30/985-7470
számon vagy e-mailben: epona@t-online.hu vagy Facebook-os oldalunkon:
Epona Klaszikus Lovasakadémia Gála lehet.
https://www.facebook.com/EponaSpanyolLovasiskola?ref=aymt_homepage_panel

Jegyárak: 4000Ft+áfa/fő (6 éves kor felett) Csoportos kedvezmény: 10 fő felett 3000Ft+áfa/fő

Kurzusok:
Intézményünk ötödikként csatlakozik ahhoz a négy európai iskolához, ahol zárt oktatási rendszerben, magasan képzett lóállományt rendelkezésre állítva zajlik a lovasszakemberek képzése, így ősztől kéthetes kurzusok indulnak, lovaglási lehetőséggel, haladó lovasok számára az Epona Spanyol Lovasiskola saját lovain.

 

Szeretettel várjuk Kedves Vendégeinket!
 

 



BEMUTATÓK az iskola lovardájában Száron


Helyszín megközelíthető:
- M1-es autópályáról (39-es lejáró -Székesfehérvár, Bicske - Tatabánya felé a
-100-as úton (nem kell Szár felé elfordulni!) a 42-es km kő előtt balra a bekötő úton végig
-vonattal (Bp. Déli pu-ról óránként vonat)+1,5 km gyaloglás a fent említett útvonalon


Gálaműsor program: Kb másfél órában szeretnénk Önöknek az Epona Spanyol Lovasiskola teljes tevékenységéről egy átfogó
képet adni, melyben bemutatjuk tenyészállományunkat, fiatal lovainkat, majd a klasszikus lovaglás
speciális programjait, mint a hosszó száras munkát, Quadrillt, Pas de deuxt, Solot, Magas iskolát, Spanyol
lépést és végül a Karüsszelt.
Az előadásokon végzett és jelenlegi tanulóink és az iskola edzői mutatják be tudásukat.

Szeretettel várjuk kedves vendégeinket a fent említett időpontban! (Más napokon az iskola nem látogatható!)
 

 

 

 

KURZUSOK

 


Két hetes kurzusokat indítunk haladó lovasok számára 2016-ban is  lovaglási lehetőséggel az Epona Spanyol Lovasiskola lovain.
(Maximum létszám 2 fő.) /beszélt nyelvek: magyar, angol, német, spanyol/
Intézményünk ötödikként csatlakozik, ahhoz a négy európai iskolához, ahol zárt oktatási arendszerben, magasan képzett lóállományt rendelkezésre állítva zajlik a lovasszakemberek képzése.

Jelentkezés: Előzőleg e-mailen beküldött lovasönéletrajz alapján (epona@t-online.hu), telefonos egyeztetéssel
tel: Borsó Dorottya +36 30 9 857 470, Borsó Ágnes +36 30 9832 533

Tartalom: Napi 2 ló lovaglása hétfőtől péntekig (9.00 -14.00-ig): (Futószáras űlésjavító edzés + a lovas tudásának
megfelelő idomítóedzés L-től Nagy Díj szintig)+ kézen idomítás.

Ellátás: közlekedésről, szállásról, étkezésről a lovasok maguk gondoskodnak. (Közeli szállodák: Tata: Hotel
Gottwald, Bicske: Báder fogadó, Herceghalom stb.

Ár: 1 000€ / fő

 

 


 

 

 

 

 





Video

Új reklám filmeinket a video menüpontnál tekinthetik meg.



Képek



Lovas festmények

Kenyeres Réka festőművésznő
Elérhetőség:

Email:czeglédir@vipmail.hu
Telefon: 06 20 2608 851